Gömöri borász(né)

Végre elkezdődtek az idei (2021) szőlész munkálatok!

Metszés 2021

Február. A szőlész munka első hónapja. A metszés. Lett volna, az idén is, ahogy általában, ha az időjárás jobban kedvez. Elsőre úgy tűnt nagyon nem kedvez, végül meggondolta magát, s a február közepi -20 – (-)30fokokból február végére +10-15fok lett. Bár volt már hasonló, hogy a nagy hó után jött a meleg, mégis kellett egy jó pár napot várni, míg a temérdek olvadt hó felszárad, s ki lehet jutni a hegyre. Meglepődve tapasztaltuk, az idén oly intenzívnek bizonyult a felmelegedés, hogy alig egy hét elteltével járhatóvá vált a terep, mondanom sem kell, mily nagy örömünkre! 🙂 Mégsem leszünk nagyon megkésve, pláne, hogy az elkövetkező hét időjárása is (egyenlőre legalábbis úgy tűnik) nekünk kedvez.

Február 28. Az idei első metszés

Úgy tűnik elszoktunk már a reggeli gyors készülődéstől, mikor oly rutinosan öltözködik az ember rétegesen, főzi a teát, kávét, csomagolja a magával vivendő ételt, pakolja össze az oda kint esedékes eszközöket. Merthát, tán 9óra is elmúlt, mire kiértünk.

A már jól ismert fantasztikusan kellemes levegő (ezúttal tavaszi); a csend, a nyugalom és béke fogadott. Az a végtelen nyugodságot árasztó energia! Csak a szellő fújt, a vártnál kissé erőteljesebben, s a Napocskának is énekelnünk kellett, hogy a korai órákban őt takaró fátyolfelhők mögül kibújhasson, s hétágra sütve áraszthassa ránk melegét, enyhítve a hűs szellő erejét. A minap bár melegebb volt, így is élvezhető. Nem szegte hát kedvünk, s mit sem tétovázva vágtunk neki a nagy munkának.

Lilut féltettem kicsit, mostanság szegénykém annyit alszik – hogy fogja bírni velünk ide kint? Végülis nem egésznapra jöttünk ki, vasárnap révén csak pár órára! “Majd kergeti a gyíkokat, körbe szaglászik – rég voltunk kint, biztos lesznek új szagok, mik lekötik majd” gondoltam reggel. Bizony voltak! A föld tele volt ürge járatokkal, azokat szimatolta végig, egy néhánynál várt, sokáig lesben figyelt, hátha kibújik onnan valaki! Nagyon drága volt, egy szemhúnyásnyit sem aludt, élvezte ő is a kint létet, hogy szaladozhat fel, s alá, hol minket, hol valamiféle új szagot követve.

Ami minket illet, mi is fantasztikus pár órát tölthettünk kint. Nagyon jól ment a munka, bár kissé féltem, mennyire fogok bírni, végülis nem hajtott a tatár, s Laci időnkénti túl fontolgatása is kényszerített egy párszor pihenőre. Nem mondom, hogy nem volt fárasztó, jóval kevesebbet bírtam, mint normál esetben, de volt könnyítés – egy-egy tőke közt pihentem, s amit csak lehetett székről vágtam, s minimálisan dolgoztam csak állva – így azért lehetett bírni 🙂

Bár az idén már én is új metszőollót (minthogy a tőkéről csak steril, új ollóval lehet levágni a hajtásokat, nehogy a tavalyi ollóról valamiféle fertőzést kapjon a tőke), s még saját kötözőt is kaptam, a szokásos mód haladtunk – Laci ment elől, kiválasztotta melyik ág marad, lehajtotta, én meg utána “tisztítottam” a terepet (levagdostam az összes többi hajtást, hogy csak a meghagyni kívánt lehajtott maradjon, s a levágott venyegét feldarabolva egy kupacba gyűjtsem – a kupacokat a végén már Laci szedte össze, a “takarítástól” az idén megkíméltek :)). Volt, hogy még Lacira vártam, 1x-1x hátat fordítottam, s a másik sor egyik tőkéjébe belemetszettem – a “biztosan nem kell” hajtásokat előre levágtam, kiszabadítottam az esedékeseket – minél közelebbről induló hajtás a tőkéhez, hogy a tápanyagnak ne keljen túl hosszú utat megtennie; szép szemekkel sűrűn ellátott, elég hosszú, élő hajtásokat -, hogy Lacinak már könnyebb dolga legyen vele. Egy tőke elég gyér volt, az sikerült teljes egészében megmetszenem, az ideális hajtást lehajtanom 🙂 élveztem.

Imádok össze-vissza nyirbászni, ezáltal “tisztítani”, de az igazi metszés az kihívás, nem csak eszeveszett nyirbászás, de felelősség, kemény megfontolást igényel, mert nagyon nem mindegy melyik szál szolgál majd alapul az idei szőlőfürtöknek! Akadnak tőkék, miknél nagyon egyszerű a dolog, rá néz az ember, s magától értedődik ki marad, s ki megy. Viszont vannak kik komoly fejtörést igényelnek – vagy rossz helyről nől a szép szemű szál, vagy túl messze van, vagy egyáltalán nincs szép szemekkel ellátott, esetleg az ellenkezője, mikor ha az ember tehetné, mindet meghagyná. De dönteni kell, mind nem maradhat, csak két száll – egyik az egyik oldalra, másik a másik oldalra lehajtva. Olyan is van, hogy nem fér kettő, ilyenkor marad csak egy. S nem is szabad mindjárt mindet levágni, hányszor megesik, hogy a kiválasztott megtörik a lehajtásnál, mert nem elég hajlékony, vagy épp az elhelyezkedéséből kifolyólag, túl messze, nem kényelmes pozícióba kell lehajtani. Van vele hát munka, fejtörés is vele, s még az elengedést is gyakorolja vele az ember. Ebből a szempontból szőrösebb szívűnek tűnök – ha már látom ki marad, nem sopánkodom a többi felett, nyissz, mehet a tűzre. Laci érzelmesebb, sajnálja mikor sok szép közül csak egyet hagyhat, tovább tart neki még “búcsút vesz” azoktól, kiknek végül menniük kell. Viszont így kevesebbet hibázik, megfontoltabb, s észre vesz dolgokat, mik nekem a gyors döntéshozatalom eredményeként elvesznek. De hát, amit a szem nem lát, a szívnek nem fáj, szokták mondani 🙂

Így, a harmadik bencsi metszésre mindkettőnknél látható a fejlődés úgy érzem. Én egyre ügyesebben szúrom ki a megfelelő szálat, míg már Laci sem órákat áll egy tőke felett, de ránéz, s már csinálja. Egyre ritkább a túl gondolás.

Haladni kell, nincs idő siránkozni. Ezt tükrözre a nap eredménye is, 4óra alatt 3 sort sikerült végig vinnünk. Ennyi volt a cél, mit sikerült kellő időre befejezni, a nélkül, hogy folyton az órát lestük volna, hogy siettünk volna, s a mellett, hogy kellőképp pihentünk is, élveztük is.

A tájba gyönyörködve, forró teával a kézben, mélyet szippantgatva a fenti friss levegőből megpihenni, kikapcsolni, feltöltődni.

Március 02. Laci nélkülem ment metszeni

Ma-holnapra sikerült Lacinak szabadot intézni, hogy tudjunk haladni a metszéssel, kihasználva a még mindig tartó jó időt. 2nap egymás után viszont úgy ítéltük meg, nem kéne túl erőltetnem magam, maradjak még egy napot pihenni, s holnap újult erővel mehetek neki segíteni. Fájó szívvel engedtem el egyedül, ugyanakkor éreztem, hogy így a helyes. Meg kell szoknunk, hogy nem lehetek mindig ott vele, más teendőket is figyelembe kell, hogy vegyek.

Hova tovább egyre kevésbé csak rólam, róla, rólunk szól. Bővülő családunk több szempont értékelését, igények, lehetőségek, szükségletek figyelembe vételét hozza magával. Bár a továbbiakban sem kívánok bezárkózni, elzárkózni, nem tudhatjuk még pontosan mi vár ránk, mit hoz pontosan magával kislányunk születése. Milyen intézkedéseket, változásokat. Ezután valószínű még inkább rugalmasaknak kell lennünk, s alkalmazkodónak. S bár megszoktuk, hogy általában mindent együtt csinálunk, ezután fennáll a lehetősége, hogy 1x-1x külön-külön vesszük ki a részünk, merthát ha menni és csinálni kell, akkor menni és csinálni kell, viszont ha ugyanabban az időben maradni is kell, az csak külön válással lesz lehetséges. Mintahogyan ezen a napon is, hogy a szőlő kívánja a minél hamarabbi metszést, míg a pocaklakó igényel még egy kis pihenést a mozgalmas hétvége után, így hát Laci a szőlőben, én meg itthon.

Bár ketten többre halad az ember, így is sikerült 3sort végig vinnie, mégha dupla annyi időbe tellett is, de megint annyival kevesebb 🙂

Március 03. Van segítség! 🙂

A mai egy igazán különleges nappá kerekedet! Születendő gyermekünk keresztszülei ajánlkoztak, hogy nagyon szívesen kijönnének segíteni, egyrészt, hogy meghaladjunk, ha már ily megkésve kezdtük az idei idényt, másrészt pedig nekik is nagyon jól esne kimozdulni kicsit hosszabban a természetbe. Örömmel vettük a segítséget, hisz több kéz többet csinál, nagyobb társaságban meg még jobban megy a munka.

Olyan fantasztikusan jó időt fogtunk ki, igazi tavasz – hétágra sütő Napocska, gyönyörű kék ég, alig lengicsélő szél, s még árnyékban is 15fok felé emelkedett a hőmérséklet. Így hát félig lazításként indítottuk a napot, inkább kiruccanásnak vettük, mintsem kemény brigád munkának. Így hát nem is vártunk tőle sokat. Mondják, “ne várj el dolgokat, akkor nem fogsz csalódni”, úgy néz ki az ellentéte is igaz:

Ha nincs elvárásod, könnyen meglepetés ér 🙂

Reggel még azt mondtam, 5sor meglehetne. Laci már 4nek is örült volna, de hogy elengedtük az elvárásunkat, azt mondtuk, ha 1-2sort megcsinálunk, már haladtunk, s mellette kellemes napot zárunk. Hát végül nagyot néztünk, mert mindenféle hajtás nélkül, kellő 1,5 órás pihenés, szalonnasütés mellett is, 5,5sorral zártunk! Fantasztikus! 🙂

S ami még fantasztikus, hogy végig bírtam dolgozni a napot! Míg eddig Laci után “takarítottam”, most sort vittem – jobban is élveztem, nagyobb felelősséggel dolgozni, figyelni, spekulálni, értékelni mit meg hagyni, mit levágni… Legutóbb, még Lacira vártam több időm volt pihenni, leülni. Most én mentem elől, s a munka javarészét nem is tudtam ülve végezni, mégsem voltam olyan fáradt! Sőt! Időnként majd hogy nem el is feledkeztem az állapotomról, meg kellett fognom a hasam, ellenőriznem, van e még egyáltalán, vagy csak álmodtam ezidáig… 😀 Persze, hogy meg volt, de valahogy most abszolút nem vot útban, nem zavart a munkában, hajolásban, gugolásban, nem érezték úgy a súlyt a lábaim, a kezeim se zsibbadtak, nem éreztem a dagadást, az izületi fájdalmakat – bírtam, mentem, s csináltam, amit kell. Amika is, annyira nyugodt volt végig, meglepően nyugodt – máskor folyton össze-vissza mozgolódik, most csak ha leültem, kezdett neki, még dolgoztam, meg se rezzent, nyugodtan várta, míg befejezem.

Laci vitt egy sort, én meg a másikat; Laci Lacinak, Kati nekem segített “tisztogatni”.Igyekeztünk azért egymás mellett haladni, hogy “együtt” legyen a banda. Mennyivel gyorsabban megy társaságban a munka! Hányszor emlegettünk, milyen lesz, ha már nagyobbak lesznek a gyerekek, s itt szaladoznak mellettünk Liluval! Reméljük sikerül őket természet szeretőre nevelni, hogy szívesen járnak majd velünk ki. Mint Lilu! Mégha a nap végére el is fárad, s nyűgösködik is, meg menne már haza – a gyerekekkel sem lesz másképp, tudom -, de legalább örömmel jön ki, s a kint lét nagyrészét élvezi! Akkor lesz élvezetes, ha ők is élvezik majd. Egyikünk kenyere sem a kényszerítés, ha valami nem lesz ínyükre való, igyekszünk majd nem erőltetni, kényszeríteni, inkább csak próbálni rávezetni, megmutatni a lehetőségeket, rámutatni a pozitív részekre, de a döntés, az övé.

A metszéshez visszatérve, lehet, hogy később kezdtünk, de lehet hamarabb végzünk az idén, mint tavaly. Márcsak az utolsó 4rövidülő sor maradt, mit akár Laci is megcsinál egy magába valamelyik nap, vagy ketten kijövünk egy délutánra. A rossz hír, hogy mondják a visszahűlést, jön az eső. Meglátjuk, hogy engedi az idő, s az első adandó alkalommal befejezzük az idei metszést.

Március 10. Alig maradt metszeni való 🙂

A Bencs hegyi fagyos reggel

Az előző metszés után, alig maradt munka. Tudtuk, gyorsan befejezzük. Nem is üttettük magunk, hogy minél előbb ki érjünk, de ha már ki megyünk, élvezhető legyen, ezért a megfelelő időt vártuk. Hiába. Vagy nagyon szeles, vagy esős, vagy nagyon hideget jósoltak. Nem lett volna kellemes oda kint. Laci már úgy volt vele, ki megy egyedül, de én is csatlakozni szerettem volna, így napoltunk még egy párat. Végül egy kevésbé rossz időt szemeltünk ki, mikor bár a reggel még fagyosan indult, napközben többnyire napos, enyhe szeles idő volt várható. A reggel gyönyörű napsütéssel indult, olyan tipikus, mikor kinézel az ablakon, s akarva akaratlanul elmosolyodsz, hogy “na ez de szép nap lesz”! De Laci féltett még a reggeli fagyos óráktól, megkért, maradjak bent még a reggeli órákra, ő meg korán bejön ebédelni, addigra felmelegszik, s csatlakozom én is. Azok a reggeli fagyok már érzetre nem voltak olyan kemények, nem szívesen értettem egyet, de végül belementem, s maradtam bent 1-2órát, míg ő megcsinált egy teljes sort nélkülem.

Tartotta magát a megállapodáshoz, s már 11re vissza is jött. Egy gyors ebéd, mama fincsi főztjéből, s újult erővel tartottunk kifelé. Laci úgy érezte elnyomta őt az ebéd, erős munka közt nem a legideálisabb az erős főtt étel, ezért is szoktunk inkább csak kint harapni valami szárazat, egy kis nyers, vagy sült szalonna, lila hagymával, s nem is kell több a boldogsághoz. Engem feltöltött a tudat, hogy kifelé tartunk a hegyre. Nem éreztem fáradságot, alig vártam, hogy kiérjünk, s befejezzük az idei metszést. Minthogy lassan itt a szülés időpontja, vmilyest én sürgettem, hogy mire eljön az idő, be legyen ez a része fejezve. Részese akartam lenni, s örültem, hogy ez sikerül.

Kiérve a szokásos nyugodtság, a kellemes illat fogadott. Lilut most inkább bent hagytuk, elég hideg volt a talaj, féltettem. Bár nagyon kellemesen sütött a Nap, korántsem volt olyan meleg. Téli kabát, sál, sapka mindenképp kellett. 3 sor volt hátra, az elsőt közösen vittük, majd a maradék kettőt egymás mellett külön-külön, ki-ki egy-egy sort. Gyorsabban befejeztük, mint gondoltuk, a vártnál gyorsabban haladtunk, így Lacinak maradt ideje még a tavalyról fenn maradt üvegeket összeszedni. Én a maradék időt pihenéssel töltöttem – a szokásos bódé elé kiüléssel: kezemben egy csésze forró teával, lábak feltéve, agy kikapcsol, s csak gyönyörködsz a tájban, a természet adta gyönyörben; mélyen szívod be a friss, tiszta levegőt, hallgatod a természet muzsikáját, s mosolyogsz, ahogyan a Nap sugarai feltöltenek energiával – végig futva tested minden porcikáján, behatolva minden sejtbe, regenerálva minden szövetet, mirigyet, gondoskodva róla, hogy minden szerved éppen, s egészségesen működjön.

Elégedetten ültem ott, hisz a kitűzött cél pipa. Befejeztük a metszést, együtt csinálhattuk végig, még Amika érkezése előtt. A következő szőlő körüli munka, amiben segédkezni tudok a hajtásválogatás, ami bő egy hónap múlva, április-májusi munka. A méhesi telepítéstől is függ, mikor jutunk majd hozzá, most az lesz az elsőbb rendű. Most már érkezhet Amika, hogy mire oda jutunk, megintcsak ne maradjak ki, ne maradjunk ki, merthát ha minden jól megy, születésétől elég idő eltelik majd ahhoz, hogy már vele együtt tudunk ki menni. Ez már egy teljesen új szint lesz, ami még ismeretlen, de alig várjuk, hogy felfedezzük, s “meghódítsuk”.

Nagy köszönet és hála! Köszönöm Istenem, hogy velünk vagy, s gördülékeny utat biztosítasz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük