Gömöri borász(né)

Új ház, mit veled?

“No, hát ez az út visz vissza a faluba. Itt a hegy aljába még ősrégi pincék találhatók, jelenleg használatban vannak, de gondolom, majd neked is jó lenne egy. Ezek apoka hegyek, fantasztikus pince odúk elrelytői, nem könnyű bele ásni, de a mai műszerekkel már minden megoldható. A falu ezen szakaszán idősebbek laknak, amazon inkább fiatalabbak. Van itt egy-két idős ember, aki után biztos eladó lesz majd a ház is. Merthát, ha már itt gondolkoztok földet művelni, gondolom előbb utóbb ide is költöznétek. Nem rossz kis falu ez, jó emberek lakják…” folytatta a dícsérően, de már nem igazán hallottam. Hangja egyre inkább elhallkult. Leragadtam az előbbi szavaknál “ide is költöznétek, ide is költöznétek, ide is költöznétek” ismétlődtek körbe-körbe a szavak a fejemben. Hogy ide költözni, nem! Nem! Nem! Erről egyáltalán nem volt szó. 

“Persze, jó kis zsák falu, mindenképp úgy éri meg, ha itt van az ember” hangzik a válasz párom szájából. 

“Hogy micsoda? Most komolyan? Erről eddig nem volt szó! Vagy igen, csak nekem siklott el valami? Végülis igen logikus, lehet ez magától érthetődő dolog, csak épp nekem ez eddig így nem esett le! Akkor nem! Vissza az egész! Nem kell ez nekünk!” erősödött bennem a tiltakozás. 

De mégis. Most, 4 évvel később ott tartunk, hogy házat vettünk Détérben. A fokozatosan gyarapodó kis szőlő, s szép lassan kezünk alá kerülő földek, bozótosok, gyümölcsösök s telek után, most egy rendes, házszámmal ellátott kis házikó tulajdonosai lettünk, egy egész szép kis udvarral, jó kis tájolással. Igazából nagyon idilli, s fantáziát mozgató telek. Még bármi lehet belőle. 

Első lenne a borászat. Feldolgozó kell. Ennek kerestünk helyet. De túl szép az udvar, hogy tönkre tegyük helybeni üzem működéssel. Akkor, hogy a majd a majd szembeni üres kis telekre építsünk egyet teljesen a nulláról? Hm, jó elgondolás, de vajon lesz rá elég keret? A szőlő a vártnál gyorsabban viszi a megtakarításokat, s most ez a ház is. Igazából már egy éve tudjuk, hogy megakarjuk venni, s végül mégis úgy kellett összekaparni az utolsó centet is, hogy megtudjuk venni. Akkor ez nagyon fájó volt, üres zsebbel maradni, nem épp fellélegző állapot, de valahogy már nem is bánjuk. Lesz valahogy. Hogy most lehet nem lesz miből felhúzni a feldolgozót? Hjaj, muszály valahonnan kerülnie rá! Nincs ilyen eshetőség. A feldolgozónak a tavaszon, de legkésőbb mire a szőlő betakarításra kerül, állnia kell!

Végső soron, a ház hátsó része is helyt tud állni, mint azt ahogy eredetiben gondoltuk. Hátra van húzva a víz, áram, már csak szét kell húzni, lebetonozni, falakat kicsempézni, egy oldalt nyitott, azt felhúzni, tetőszerkezet adott, márcsak rendes tető kell rá a jelenlegi plé helyére. ja, meg köztes falak. Csak ez, csak az, s máris egy kész vagyon, de mégse a nulláról kéne csinálni, engedélyeztetést beleértve. 

Viszont, ha hátul feldolgozó, akkor fuccs a szép füves udvarnak, minden beton. S ha mégis úgy döntenénk a lakrészt márcsak felfelé bővíthetnénk. Így akár még hátra is építkezhetnénk, vagy befelé az udvar felé “L” alakba. Óriás házat lehetne építeni! De miből? Minek? Ha mégis megtennénk, abban a pillanatban el is vesztette ezt a szuper kis idilli feelinget!

Mit hát vele? Egyenlőre talán semmit. Marad, ahogy van, kissebb javításokat leszámítva. Marad nyári laknak, hétvégi város elől elbúvónak. Szépen, lakva, úgyis adja majd magát, fokozatosan ráébredünk majd, miért is kellett megvegyük. S bár az elejétől fogva kissé óckodtunk a helybeni házvételtől, örülünk, hogy megléptük, s már alig várjuk, hogy eltölthessük benne első közös napunk, éjszakánk, nyarunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük