Gömöri borász(né)

2021.09.21. Bejegyzés – 2021 nyári összefoglaló

Laci kiment a szőlőbe. Érdekes mennyire messze került tőlem. Mármint a szőlő. Hogy babóval nem igazán tudtunk kijárni a forróságok alatt, most meg már elég hűvös van, meg megintcsak mit csinálnánk ott? Elég sok most az olyan munkavégzés, amiben én nem igazán tudok segédkezni. Jó magam se, nem még babával.

Méhes

A tevékenységek zömelege most a telepítés körül forgott, a telepített szőlő körül forog. Először a terepet kellett elkészíteni – kitisztítani, ültethetővé művelni, körbe keríteni, telepíteni – lyukat fúrni, karókkal ellátni. Hátra van még a támrendszer felépítése, de az már majd csak jövőre. Az idén még van elég mit csinálni vele – folyton kapálni kell, permetezni, kötözni.

Aztán jött az a nagy eső, pont rotavátorozás után mi okozott egy-két galibát. Megindult a Föld tőle. Akkora repedéseket okozott, hogy jóhogy a tőkék benn maradtak. Most azzal kell foglalkozni. Először drenázs csövekben gondolkodtunk, mi elvezeti a vizet, plusz gyepesítés. Később Laci konzultált egy agrármérnökkel, aki elegendőnek tartja a gyepesítést. Annyi, hogy minden sort befüvesíteni, nem elég minden másodikat. Úgyhogy fűmagbeszerzés, s most azon lenni, hogy mi hamarabb befüvesíteni az általános munkálatok mellett.

Bencs

Közben pedig a bencsi szőlő folyamatos figyelése. Ideje lenne a szüretnek. 2éve ilyenkor már szüretelődött. Most még 20alatti értéket mutat mindig a mérő sajnos. Ma újabb mérés lesz, kiderül, vajon lehet e már a legközelebbi adandó jó idő alkalmával neki látni, s leszedni. Még a fehér is kinnt van a feketével együtt. Márha lesz még addig mit leszedni. Épphogy elkezdett ugyanis éredni, már a madarak meg is támadták. Hiába van kint 4jókora sólyom őrizni. Nem hülyék a madarak, hamar ráébredtek, nem bánt a bácsi. Később mozgó bagollyal próbálkoztunk. Nem sokat ér, de kinnt van. A szomszédok borzra panaszkodtak. Utána jártunk, bizony nálunk is van 1-2 lyuk a kerítés mentés, hozzánk is bejár a büdöse. Jókat legelésznek, de még mindig nem annyit, mint 2éve. Akkor bizony épphogy volt mit a végére szüretelni, pedig még születésnapom tájékán leszedődött. Tán még pár nappal előtte, de 1ember elég volt leszedni. Tavaly már jobbak voltunk, majd 10en voltunk, szedni csak 2en, de másik 2hordta a feldolgozóhoz, a többi meg válogatta, tisztította. Megint 2en bogyóztak, s egyből préselődött, s hordóba vele. Lett is pár száz liter.

1nap csak mi ketten Lacival kimentünk, s szépen minden fürtöt válogatva szedtünk, minden rossz szemet kidobálva. Nagyon lassan haladtunk, sok volt a rossz szem. Na ebből a szőlőből lett végül a mega fínom bor, de persze csak max 50liter. Ő lett a 2020as év becses bora. Másnap mikor már ennyien voltunk, nem tisztítottuk, csak szedtük, s bogyózás előtt csak a nagyon rossz fürtök lettek kiválogatva belőle, a többi ment a hordóba. Finom lett a bora, de nem annyira. A minap átszűrtük palackozásra elkészítve. Meglepve tapasztaltuk, mennyi borkő kivált belőle. Hát a sok rossz szem elhagyta a jó bort, s most már ez a bor is igen finom lett. Körülbelül olyan finom, mint a vállogatott szűretlenül. Végül a vállogatottba került egy-két tölgyfa kocka, ezért az szűrés után most még mega finomabb lett. Elneveztem 10euros bornak. Minimum annyit ér. Kellemetlenebb ízű borokat is ittam már drágábban. Kár, hogy még szoptatok 😊

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük