Gömöri borász(né)

Bencs – A kezdetek

2018 október/november

Javában vége lett a nyárnak, mire sikerült átvennünk az első kis 10áras szőlőterületet. Sajnos a tulajnak már az előző évben sem igen volt rá ideje, ez éven meg még kevesebb. Tudtuk, sokat egyenlőre nem várhatunk tőle, rendbe kell szedni, a tőkéknek magukhoz kell jönni; kell egy-két év, mire megmutatkozik.

Első ízben várt a terület kitisztítása: megszabadítani a tőkéket az őket belepő gaztól – lekaszálni, láthatóvá tenni, s felkészíteni télire. Kellett egy néhány látogatás, mire végül november 3-án sikerült a végéhez érni. Míg a párom kaszált, én szedtem össze a sorokközül a fekvő füvet. Egy rakásra hordtam, s égettem. Elég támogatva bizonyultunk, mint időjárásilag, mint külső segítségileg – édesapám, majd párom szülei is találtak egy kis időt, hogy csatlakozzanak, s amiben tudnak segítsenek.

Mikor először jártam oda kint, fent a Bencsen, egy csapásra szíven ütött. Az a végtelen nyugodtság, a kilátás, az az energia! Egyből tudtam, ha rajtam múlik megvesszük a területet. Ha másért nem, csakhogy hétvégente, vagy amikor csak lehet ki lehessen ide menekülni a városból, kiszakadni a rohanásból, elzárkózni a mindenféle ingertől, mi nap, mint nap éri és mozgásban tartsa az embert. Elképzeltem, hogy kint vagyunk, dolgozgatunk, s mint régen kis tüzet rakunk, elővesszük az oldal szalonnát, nyársra húzzuk, megsütjük az estebédünk, elnyújtózva a réten, a fűben heverbe átadjuk magunk az igazi feltöltődésnek. Beleszerettem ebbe a képbe, s alig vártam, mikor teljesülhet.

Bár az első kint léti napokban a munka volt a középpontban, az utolsó nap, igaz, november 3., de annyira fantasztikusan jó idő – hihetetlen 23fok -, hogy úgy döntöttünk, nem várunk a jövőre. Úgy adódott, rajtunk kívül édesapám és párom szülei is egyszerre tudtak jelen lenni, segédkezni, így időben végeztünk. A lekaszált fű mágjájának szélén kis tüzet raktunk, s már vágtuk is a szalonnát a nyársra 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük