Gömöri borász(né)

Az első metszés (2019)

2019.02.16 – 03.02

Első metszésünk alkalmával kedvez az időjárás, idejében neki tudunk kezdeni a munkának. Igaz reggel még nagyon fagyos, napközben fennt a hegyen viszont igen kellemes csak úgy lenni is, nem még dolgozni. Volt, hogy a kabát is lekerült napközbére, úgy dolgoztunk, pihentünk, “napoztunk”.

Csak az a nagy sár! Megpróbáltunk kijutni kocsival, de a sima gumik úsztak a sárban, így csak a fele útig jutottunk. Vissza felé meg, maga volt a kaland! Merthát oda felé még meg is volt kicsit fagyva, de visszafelé, hogy tovább olvadt, igazi adrenalinos utazás a sofőrnek, de még az utasának is. Kicsit féltem, végül kijutottunk. Nem volt kétszer mulatságos, mikor a kerekek egyenesbe téve, a kocsi meg oldalt hasított. Nagy volt az akarat erő, nem hagyhattuk, hogy elakadjunk; én már imátkoztam, csak kijussunk, kijutottunk. Később viszont már meg se próbáltuk kocsival, inkább kisebb túrával indítottuk a napot, így melegítettük elő a ránk váró szőlőmunkát 🙂

Ami a munkát illeti, kellett egy jó pár alkalom, mire végeztünk, azt is segítséggel. Utolsó napra csatlakoztak hozzánk párom szülei, így kicsit többre tudtunk haladni, szerencsére. Az egyik hátráltatónk a rengeteg spekuláció – nem volt még meg teljesen, mit is akarunk kihozni a területből. Tudtuk, minőséget akarunk, nem mennyiséget, az adott állapot viszont inkább a mennyiségre volt hagyva, így aztán a másik hátráltatónk a megannyi levágandó venyege. S nem csak venyege, de még egy jó pár fölösleges tőke pár. Volt, hogy egymás mellett 2tőke is meg volt hagyva, vagy egy tőkét ketté engedtek, s mind két oldalt hagyták burjanzani. Volt, hogy egy tőke felett tizen perceket ott álltunk, s csak szemléltük, vizsgálgattuk, “na, ebből mit lesz szerencsés meghagyni?” kérdéssel. Párom nem egyszer felszólította magát, “elég, cselekedj! így március végére se végzünk”. Nem egyszer fájó volt a ritkítás, de itt is élt, “csak egy maradhat”.

Azért a végére nagyon belejöttünk. Még az elején én csak figyeltem, tanultam, gyorsan ráéreztem az ízire. Úgy látszik a “véremben van” 🙂 Indokolni bár sokszor nem tudtam, ránéztem a tőkére, s valahogy egyből ráéreztem, mi az ami maradhat, s mi az aminek mindenképp mennie kell. Szinte minden tőkét együtt beszéltünk át, de mivel nekem régebbi ollóm volt – nem steril, így csak a már tőkéről levágott venyegéket vagdoshattam, nehogy valamiféle fertőzést vigyek át az ollóról a tőkére.

Sokat tanultam, nem gondoltam, hogy ennyire fogékony leszek rá, vagy hogy egyáltalán érdekel majd. Tudtam, hogy minden féle támogatást meg adok a páromnak, hogy előre tudjon lépni, haladni; tudtam, hogy kijárok majd vele, a része se akartam lenni, s segíteni; de hogy mindez engem is ennyire magába szippant, azt még csak nem is feltételeztem! De örülök, hogy ez így van! Így nem csak támogatónak, de partnernek érzem magam ebben a kis induló családi válalkozásban 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük